A klímakatasztrófa visszafordításában mindenkinek megvan a maga egyéni szerepe, a vállalatok vezetőinek azonban nagyobb felelőssége van ezen a téren. Nem kérdés, hogy a hagyományos, környezetkárosító megoldásokról át kell térni a megújuló energiaforrások alkalmazására. A gyakorlati megvalósítás egyetlen akadálya sok esetben a technológiai fejlesztés anyagi vonzata, az ugyanis igencsak megterhelő lehet a kisebb cégeknek. Erre a problémára kínál megoldást a GINOP Plusz 1.2.1 pályázat, amit minden vállalatvezetőnek érdemes megismernie!
A GINOP Plusz 1.2.1 kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztését célozza, ez ugyanis nem más, mint egy jelentős napelem rendszer támogatás vállalatoknak. Ez egy visszatérítendő támogatás, amely részben vagy akár egészben vissza nem térítendővé alakulhat a megadott feltételek teljesítésével. A támogatás összege minimum 10 millió Forint, de akár 629.3 millió Forint is lehet, ez a felső határ. A napelem támogatás cégeknek a termelési, szolgáltatási és infokommunikációs technológia fejlesztéséhez, illetve a kapacitások bővítéséhez van kötve, választható tevékenységnek számít a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
A GINOP Plusz 1.2.1 pályázat egészen 2022. április 20-ig van kiírva, a támogatási kérelmek benyújtásának első szakasza 2021. június 28-tól és július 5-ig tart, a támogatott projektek száma pedig maximum 3000 darab. Ez azt jelenti, hogy akit érdekel a napelem rendszer támogatás vállalatoknak, annak ajánlott minél hamarabb megtenni az első lépéseket, hogy ne maradjon le!
Cégünk, a Gershoj Energia Kft. átfogó szolgáltatása a napelem rendszer tervezését, megvalósítását és utánkövetését is magába foglalja, partnerünk segítségével pedig a pályázat összeállításában, menedzselésében is az ügyfelek rendelkezésére állunk. Ha érdekli a napelem támogatás cégeknek, és szeretne többet megtudni rólunk, látogasson el a www.gershojenergia.com weboldalra, kérdéseit pedig tegye fel bátran szakértőinknek a +36-30-894-6152-es telefonszámon vagy a napelem@gershojenergia.com e-mail címen!
Legutóbbi hozzászólások